Szerelmes versek
 

A germán lány

Csillagfény gyúlt fenn az égen,

Valahol egy messzi téli éjben.

Hangja édesen szállt a szélben,

Miközben a fiúra várt már régen.

A fiú már úton volt érte,

Hogy egy napon végre elérje.

A fák között az erdőben várt

Az aranyhajú germán lány.

Ruhája is, akárcsak teste oly díszes,

Bőre selyem sima, csókja, pedig édes.

Tengerkék szeme áthatol az égen,

Holdvilágos arca tündököl az éjben.

Megváltó hangja úgy száll a szélben,

Mint a hárfa dala kicsiny kezében.

Aranyszínű haja befedezi testét,

Mert egyedül dalol e jéghideg estén.

Egyedül ült a fiúra várva,

S bánatról dalolt kezében a hárfa.

Szívében, óh, nagy a magány,

Hisz a fiú után hajtja a vágy.

Perzselő tűz égett szívében,

Északi fény gyulladt szemében.

Mindenkinél szebb volt e lányka,

Ki csakis az ő egyetlenét várta.

Eljött a nap, melyet úgy vágyta,

Mikor hű szerelme őt megtalálta.

A fák között az erdőben várta,

S boldogsággal megkoronázta.

És csillagfény gyúlt fenn az égen,

Abban a jéghideg, északi télben.

Már együtt voltak kéz a kézben

A germán szerelem tengerében.

***

Hideg Rózsa

A szívedért égek,
s elég egy bélyeg.
Pecsételve mindazt,
ami sírva fakaszt.

Egy rózsa könnye száll
a széllel az égen át,
s vérével írom fel,
hogy szeretnem kell.

A rózsa sír érted,
én meg belülről égek,
hogy elérjem szíved,
mely mindig elképeszt.

Ha álmodom is, te ott vagy
szerelmünk fája el nem korhad.
Gyertyaként gyúlsz fel bennem,
te adsz mindig csak ennem.

Szíveden át küzdök érted,
a rózsa mellett folyik vérem,
de te átölelsz oly szépen,
magadhoz vonsz gyengéden.

A szívedért égek,
s elég egy bélyeg.
Pecsételve mindezt,
hisz boldoggá ez tesz.

(Hogy érted égek)

***

Vágyak, érted

Csak ülök egymagam a szürkeségben,
az ég könnyeinek folyását hallgatom.
Próbálom magammal elhitetni,
hogy nélküled utamat járhatom.

Csak nézek utánad, messze végleg
az erdők is üvöltik bánatom.
Nézlek téged, de nem is látok,
ám így még megállok lábamon.

Könnyek, s köd
az ősz kihalt szava.
Egy élet, csak érted,
az érzelmek tava.

S itt van a tél, vártam már
igaz zord néha, de jó barát.
Karjaiban most, sokan sírnak
szavaimmal csak téged hívlak.

Szeretni, csak akarlak
szebb vagy, mint a virágok.
Feledni én nem akarlak,
mert benned látom a világot.

Völgyek, mezők, ködös táj
élek, de félek tán nem bírom már.
Elédbe küldték dalukat a fák
te vagy az egyetlen, ki vigyázhat rám.

Csak igen, téged
szeretlek, s élek
éveim, véled
élem már végleg.

***

Égi tánc

Érzem a szerelemtől izzó fenyvesek illatát.
Az erdők mélyén szeretkeznek a fák.
S fátyolt a fagy szülte köd fon rájuk,
mellyel eltakarja árvaságuk.

De én egyedül fekszem a hideg marta földön,
s engedem, hogy vágyam szava kiömöljön.
Messzinek és halottnak érzem magam.
Az évezredes várakozás leple alatt.

Az élet még kering bennem,
s felfelé húz az asztráltestem.
Vele szárnyalok holt, üres egeken.
Az égnek táncoló havas hegyeken.
 

Várva, látva és remélve, hogy
találkozom egy lélekkel én is.
Egy asszonyarcú szeretővel,
mely szárnyakkal repül az égig.
 

S, bár a temetés már rég elmúlt.
A polaritás eszménye ki nem hunyt.
S én repülve suhanok az egeken
egy asszonyt kutatva kegyetlen.

***
 

A betűk dallamán

A betűk dallamán,

Száguldunk az éjen át.

Ha egy kedves mondat eltalál,

Gondolj rám egy éjen át.

Most a betűk dallamán,

Táncolok egy fényen át.

Nem tudom, hogy merre jársz,

De ez a mondat megtalál.

Itt a betűk dallamán,

Egy női szempár rám talál.

Ez talán a boldogság, hogy

Veled vagyok újra már.

Kedves betűk dallamán,

Eljött most egy új világ.

Eltart ez egy éjen át,

Nyissunk utat az égen át.

Kiss Ákos