Varg Vikernes - Pogányság XI. - XVII.

Pogányság: XI. rész - Az Ezoterikus rúnák

Elődeink ápolták annak hagyományát, hogy tudásukat a fiatalabb generációknak szülőkről gyerekekre folyamatosan továbbadják. Mostanában erősen hajlunk az felé, hogy régi őseinket tudatlan és primitív lényeknek gondoljuk, azonban az ő tudásuk a világról, melyben élünk hatalmas volt, s különböző fejlett technikákat hoztak létre, mellyel mindent könnyebbé tettek. Ezen technikák egyike volt a rímekben mesélés, míg egy másik, pedig a különböző természeti és emberi erők megszemélyesítése. Az egyik, tán legfontosabb technika a szimbólumok megalkotása volt, melyek mindig különböző eseményeket jelenítettek meg.

Manapság több féle írási formát használunk arra, hogy mindent, amit csak tudunk, könyvekbe írjuk, azonban eredetileg ezen írásfajták csupán szimbólumok voltak, melyek segítségével a mítoszokat könnyebben feljegyezhetővé tették. Ez az alapja minden európai írásformának, legyen szó a görög, illetve latin ABC-ről, vagy éppen a szláv rúnaírásról, az ír írásformáról, illetőleg a skandináv rúnákról. A múlt időkben a mítosz és a tudás két érméből állt úgymond: mitológiai nyelven beszéltek el olyan dolgokat, melyek valójában tiszta tudományt, tudásanyagot tükröztek.

Ebben a részben bemutatok egy példát, hogy a skandináv rúnaírás hogyan adhat választ létezésünk kérdéseire, pontosabban az emberiség és a Föld teremtérésére, illetőleg az élet értelmére.

Fraujaz rokonsága (Freyr)

1. Az első rúnajel a Fehu, amelyet „szarvasmarha” néven fordíthatunk. E jel marhákat, anyagi javakat, tulajdont, materiális birtokot képvisel, s Auðhumbla-hoz kötődik, („sivár, fekete tenger”) a teremtésmítoszban említett őstehénhez.
   A régi időkben az értéket marhákkal mérték; a Fehu, tehát a pénzt is ábrázolja. E rúnajel a szarvasmarha szarvait ábrázolja, s a rúnasor elején áll, mindezzel együtt azonban mindennek a kezdete, így a teremtésnek is.
   
   Ahogyan Auðhumbla az emberiség és a Föld teremtésének kezdete, ezzel jelzi a bronzból készült fúvós hangszer csengését (a marha szarvainak jelképe), illetve a vallási ceremóniák kezdetét, minek után e hangszereket tönkretették és eltemették, így ábrázolva világunk szimbólikus megteremtését Auðhumbla maradványaiból.
2. A második rúnajel Ūruz. Ez „szitáló eső” és „ősi” megfelelőkkel fordítható, és szitálva hulló esőként, erőként, egészségként és a test épségeként értelmezhető. Ymirrel áll kapcsolatban ez a rúnajel (gyalázat, morgás) a teremtés ősóriásával. A jel egy bikát ábrázol erős nyakkal.
   
   Ez a megteremtett, de be nem fejezett világot ábrázolja, az alvó, s önmagát mindig új alakba öntő óriás, aki mindig felébred, s Auðhumbla által tápláltatik. A sívár fekete semmiség, mely felettünk elterül, világűrként ismert e formában.
3. A harmadik rúnajel Þurisaz, mely „koboldként” fordítható; koboldokat, trollokat és óriásokat ábrázol. Ez a rejtett negatív erők jelképe, a vendégszereteté, illetve a változtatásé is egyben. E jel Bölþornhoz köthető, („szerencsétlenség tövise”) egy óriáshoz, akit más néven Jörmungandrnak is hívnak, („varázsbot”, „boldogság pálcája”) s ő a Miðgarðkígyó. E jel, mely egy tövist ábrázol a viking időkben szintén Þorn (tövis) –ként volt ismert.
   
   Ez az eredeti világ, Ymir, aki veszélyessé vált. Ez az az időszak, amikor a kegyetlen, buta és groteszk óriások uralják a Földet, akiket H.P. Lovecraft fantázia regényeiből ősökként ((Ymir/Bölþrn/Jörmungandr = Cthulu), a görög mitológiából titánokként, a héber mitológiából leviathan/sátánként, a babilóniai mitológiából, pedig tiamatokként ismerünk.
4. A negyedik rúnajel az ún. Ansuz (óészakiul Áss, mely az æsir szó egyes számát jelöli). E szót „szájként”, „folyótorkolatként”, „lélegzetként”, „leheletként” fordíthatjuk, s e szót az „isteni megnyilatkozás folyamaként” értelmezhetjük.  Ansuz az Istenek jelét, követségét szimbolizálja, illetve ajándékokat, isteni bölcsességet, s Óðinnal áll kapcsolatban, ( „szellem”, düh, „gondolatok”).  Egy lándzsahegyet ábrázol, s  úgy néz ki, mint egy csontokból és fogakból álló hegycsúcs, melyet az ókorban leginkább vadászathoz és halászáshoz használtak. Óðinn lándzsáját szimbolizálja, a fizikai testhez tartozó szellemet.
   
   Valamikor megjelennek az Istenek befejezetlen világunkban. A mitológiából jól tudjuk, hogy először az Égisten, Búri („megszületett”) jelenik meg, aki Tuisto („két kéz”, mely a napot és a holdat ábrázolja) és Tyr ( „hűség”, „Isten”) néven is ismert, majd ezt követően megszületnek más Istenek is, mint pl. az ő fia Börr („férfi”), aki Bölþorn egyik lányával házasodik, kinek neve Bestlá („a legjobb vér”). Ezen rúnajelből kiindulva fűzte össze az Istenek szelleme a legjobb anyagon át a fizikai világba, ahogyan a lándzsa hegye a zsákmányba, illetve, ahogyan a horgászbot a halba belevág, s így vált elsőként világunk a gondolkodó lények otthonává.
   
   Ez azonban nem az Istenek létrejöttéről szól, hanem az emberiség teremtéséről. Az emberiség az óriások véréből állt elő, s ami minket az óriásoktól megkülönböztet az az a tény, hogy mi rendelkezünk egy értelemmel; így mi voltaképpen részben földi, részben, pedig isteni lények vagyunk. Az Istenek alkotják az egyetlen jó erőt a világunkban és kezdetben ők is részei voltak a földi életnek. Ezt követően uralták a kegyetlen, buta és groteszk óriások a Földet.
5. Az ötödik jel Reiðō, mely „vágtaként” fordítható, s egy utazást, vágtát szimbolizál, a halált követő értelemből való kilépést; ennek alapján a lovag és az utazó Þórral („hűség”) áll kapcsolatban. E jel valószínűleg a latin ABC R betűjén alapszik, vagy, pedig egy villámot akar ábrázolni, mely Þórr kalapácsára utal.
   
   Ez annak az eseménynek a története, mikor az Égisten, Búri a kegyetlen óriásokat megszelídítette. Ez ismeretes abból a mítoszból, melyben Þórr (Búri egy emanációja) a Jörmungandrot (*a Földkígyót, mely körbeöleli az egész Földet az óceánok, tengerek felől*) kihalászta. A „hullámokon lovagolt” egy csónakban, s az óriáskígyót egy horgászkampóval akarta kihalászni (Óðinn lándzsájával, mely a negyedik rúnajel voltaképpen), s felhasználta ehhez a kalapácsát is (a villámot), hogy agyonüsse a kígyót, majd végül egy szakadékba hajította őt – ugyanúgy, ahogy ez Marduk, Tiamat, Jehova, Leviathan /Sátán, vagy éppen Kronos és Szaturnusz, illetve a Titánok esetében történt.
6. A hatodik rúnajel Kaunaz, mely „magas, magasság” néven fordítható, s mindemellett fényt, felnyitást, megvilágosodást jelképez. E jelkép Múspellsheimr-al ( „a tűz és fény otthona”) és Surtr-al hozható összefüggésbe. Ez a jel egy fénycsóvát formál, mely egy keskeny nyíláson szűrődik be.

Ez az emberek teremtésének leírása: a múlt buta óriásai az Istenekkel szövetségre lépnek és megvilágosodnak.

7. A hetedik rúnajel Gäbon, mely „ajándékként” fordítható, s ajándékokat, spirituális képességet, feláldozást, társas kapcsolatot és a hűségért járó jutalmat fejezi ki. Heimdallr-al hozható összefüggésbe ( [=Kronos/Saturnus]).
   Ez a jelkép valószínűen egy leképzése két ellentétes erőnek, így æsir napfényének és vanir vizének, melyek a két rúnavonal közepén egymástól különválnak. A természetben ezek az ellentétes erők szivárványt alkotnak – ez a jelképe Heimdall kegyelmének és az Ásgarðr-ba vezető hídnak.
   
   A vanírok („vizek”) a Föld Istenei, illetve más szóval: a vanírok Bestlát alkotják, a legjobb dolog a nyomorúságban: víz. Ebből következik, hogy az élet elsőként a vízből állt elő, a végtelen tengerben. Természetesen a napfény is komoly szerepet játszik ebben a kontextusban, s ahogy a legtöbben tudjuk a mai tudomány is támogatja e felvetést. (* Egész egyszerűen kifejezve Varg itt arra utal, hogy feltehetőleg – a germán mitológia szerint is – az élet a vízből és napfényből állt elő. E két ún. erőnek a társulásából születhettek az első élőlények.*) Az élet az Istenek ajándékaként értelmezhető ez által az óriások számára, mert értelmet (* felfogást, tudatot*) nyernek végre. (* Véleményem szerint a kezdeti időkben élő óriásokat felfoghatjuk az állatok jelképeként is. Az óriásokat azt különböztette meg a mitológiában az emberi lényektől, hogy az embereknek volt értelmük, felfogásuk, lelkük. Ugyanez a helyzet voltaképpen az ember-állat kapcsolatban is. Ha belegondolunk az a dolog, mely minket megkülönböztet az állatoktól az az, hogy nekünk van értelmünk, felfogásunk, vagy lelkünk, ahogy tetszik. Mi tudunk gondolkodni, érezni. Természetesen az állatoknak is vannak érzelmeik, de ez összehasonlíthatatlan azzal a felfoghatatlan értelemmel és érzelemvilággal, mely az ember bensőjében lakozik.*)
8. A nyolcadik rúnajegy Wunjō, mely annyit jelent, mint „kéj, élvezet”.Wonnét szimbolizálja, a fájdalom és gyászmentes életet; jólét, egyensúly, harmónia. E jel Heimdall feleségével, Fjörgyn-nel („hegy”) a Föld ősanyjával hozható összefüggésbe. A jelkép bizonyára egy nőt ábrázolhat.

Ez az isteni emberek evolúciójának első fázisát jelképezi, az aranykor bemutatását, amikor az emberiség még boldog volt, s biztonságban, harmóniában éltek az anyafölddel. Ez nem más, mint æsir vanir feletti diadalának időszaka.

Hagalaz rokonsága (óészakiul Hagall)
 

9. A kilencedik rúnajegy Hagalaz, mely „jégesőt” jelent, s így jégesőt, kovakövet, szétbomlást és ártó természeti erőket képvisel. Œgir-ral („megfélemlítés [=Gymir]) áll összefüggésben, s ez egy átmeneti időszak jelképe, két világ közti váltást mutat. A jelkép egy jégvihart és szakadó esőt jelképez, az ó- rúnai időkre épülve.
   
   Az aranykor nem az emberek bűne miatt fejeződik be, ahogyan azt a héber mitológia állítja, hanem az Istenek terve miatt, akik minket fejleszteni akarnak.
10.  A tízedik jelkép Nauþi, mely „szükségletkén”t fordítható, s károsodást, szükséget, rabszolgaságot, emberi bánatot, tanítást, keménységet és szükségességet jelképez. A nornákkal, tehát a Sorsistennőkkel áll kapcsolatban, s bizonyára egy kötelet ábrázol, mely egy férfi derekára van tekerve, mely a rabszolgaságnak, a sors szalagjának és szabadságunk korlátainak képét alkotja.
    
    Az óriások örökéletű lények voltak abban az értelemben, hogy öregség miatt nem tudtak meghalni, hiszen akkoriban az idő még nem létezett. Akkoriban nem volt múlt, jelen, jövő, így az óriások időfeletti lények, s ami a világunkban történik, az az idő túloldalán megy végbe.
    Ha az ember mitológiát akar magyarázni, akkor a mítoszokat összevonva kell értelmezni, mint ugyanazon események leírása: például Börr házassága Bestlával, Þórr horgászjelenete, illetve æsir és vanir harca mind ugyanazon esemény leírása; az óriások és az istenek egyesülése.
11.  A tizenegyedik jel Īsa, melyet „jég” néven fordíthatunk le, s jeget, hideget, mozdulatlanságot jelképez. Hel-el áll kapcsolatban ( „egész”, „boldogság”, „egészség”) a halál Istenével. E rúnajegy egy jégcsapot jelképez.

Elsőként ekkor tudtak a földi lények – az embereket is beleértve – öregségben elhunyni. Ez természetesen nem volt gond, amíg minden az időn kívül létezett, de az idő bevezetésével megjelent az öregedés és a halál is.

12.  A tizenkettedik jelkép Jēra, melyet „évként” fordíthatunk le, s ez egy termékeny évet szimbolizál, mint a tavasz és az aratás időszaka. Freyjával („szerelem”), Friggel („anyai szeretet”) Íðunn-al („visszatérő hullám”, „elvégzett munka”) áll kapcsolatban. Ez a házasság jelképe, mely két alakot mutat, akik egymás mellett állnak.
    
    Az idő olyan, akár egy átok, legalábbis az élet viszonyában nézve, ám ez mellett azonban egy áldás is egyben. Megöregedhetünk, és ez által meghalhatunk, de ez által új emberi lényeket hozhatunk a világra, akiket láthatunk felnőni. Többé nincs szükségünk arra, hogy az időn kívül teremtődjünk meg, mert a halál után visszatérünk az életbe.
     
13.  A tizenharmadik jelkép Eihwaz, melyet „tiszafa”néven fordíthatunk le. Védelmet szimbolizál, mint a tiszafából készített íjak, s mindemellett Skaði-val hozható összefüggésbe („kár”). E jel voltaképpen a fogyó és hízó holdat jelképezi, s egy proto-európai, ősi rúnajelre alapszik, melyet angol nyelvterületen Swastikának, az ősi Skandináviában, pedig horogkereszt, illetőleg napkereszt néven ismertek, sőt ismernek még ma is. A horogkereszt voltaképpen Þórr kalapácsának képi megjelenítése, mely forogva repül a levegőben. E jelkép régebbi, csaknem 7000 éves mása egy normál kör volt, mely alapvetően a napot és a csillagokat szimbolizálta. Az Eihwaz-jelkép így voltaképpen a horogkereszt egyik feléből áll.
    
    Az életet védelem alá kellett helyezni, pontosabban mondva az embernek muszáj volt néha bizonyos veszélyeknek kitennie saját magát ahhoz, hogy tovább fejlődhessen. Ez alapján az emberek egy egy évig tartó mikroevoluciós folyamatban vettek részt, melyben minden vitán és megpróbáltatáson keresztül kellett menniük.
14.  A tizennegyedik rúnajel Perþ, melyet „expedíció” néven fordíthatunk, s ez beavatást, titkokat, válaszok keresését jelképezi. Sleipnirrel áll kapcsolatban („a lebegő”, „a folyó”), illetve eredetével, Lokival („kastély”, „végzet”) is. A Wyrd-be való utazást szimbolizálja (A túlvilágra való utazást). E rúnajegy egy lovat ábrázol, mely Ásgarðr és Hel között (fel és le) vágtat.
    
    Ez az a pont, ahol a (pogány) vallás elsőként gyakorol befolyást az életre. A pogány misztériumok és az életmód (ahol versengés, viták és háborúk természetes részei az életnek) megvilágosított minket, s kíváncsi természetünk jobbá tette felfogásunkat. Spirituális értelemben továbbfejlődtünk, amikor a pogányság szabályait követni kezdtük.
15. A tizenötödik jelkép Algiz, ami „jávorszarvas” néven fordítható le. Életet, egészséget, jólétet, erőt, védelmet jelképez. Víðarr-hoz („fa”) köthető és mindemellett egy elf születését jelképezi ( az emberek örök spirituális erejével egyenlőek az elfek), amint magasra tárt karokkal visszatér Helből az élők világába.
    
    Az holtak birodalmában a pogány beavatás és a rúnák eltanulása után az ember (spirituálisan nézve) újjászületettként tér vissza az élők világába.
16. A tizenhatodik jel Sōwila, mely „egyedüli”, illetve „független”-ként fordítható le, azonban „napot” (*égitest*) is jelent. Teljességet, a napot, napsugarat, misztikus beszédet, feltöltődést, kreativitást, szemeket, csillagokat és női varázslót képvisel. Sól-lal (Királynő, illetőleg ez Sōwila fiatalabb megnevezése) áll kapcsolatban. E jelkép napsugarakat mutat.
    
    A pogány beavatás után az ember az Istenekhez emeltetik fel. A nők Freyr-el, míg a férfiak Freyja-val házasodnak; ezzel lezárul egy evolúciós periódus.

Tiwaz rokonsága (óészakiul: Týr)

17.  A tizenhetedik jelkép Tīwaz, amely a „hűség” és „Isten” megfelelőkkel fordítható. A vitákban és háborúkban való győzelmet, diadalt jelképezi; a háború Istenét, irányt adó bolygókat, vagy éppen csillagokat, illetve egy erős sugarat, mely áldást közvetít az emberek számára. A jel Týr-rel (Búri/Tuisto), az ég Istenével áll összefüggésben. Egy ó-rúnai jelképen alapszik és egy fát ábrázol, illetve egy nyílvessző alakú fénycsóvaként is tekinthető.

Ezen a ponton válik az ember istenivé. Többé nem nők és férfiak vagyunk, hanem Istennők és Istenek; földi képviselői Freyr-nek és Freyja-nak, akik a családokat megáldják, s világunk negatív alakjait és erőit legyőzik az emberiség jobbátételének érdekében.

18.  A tizennyolcadik jelképünk Berkō, amely „nyírfa” néven fordítható, s éberséget, nyírfát, újjászületést és új életet szimbolizál. Jörð-el („Föld”) és a Földanyával áll kapcsolatban, ám termékenységkultuszokkal is összefüggésbe hozható. Nagy valószínűséggel e jel a latin ABC B betűjén, illetve a görög ABC bétáján alapszik, de mindemellett egy nő melleit, vagy egy sírdombot is mutathat az Odal birtokon.
    
    Az isteni emberek áldott életét írja körbe; a pogány világ nemes emberei, s feladatuk a társadalomban (az aratásban, termékenységben, stb. különösen fontos szerepet töltenek be).
19.  A tizenkilencedik jelkép Ehwaz, amely „tiszafa” megfelelővel fordítható, s mozgást, lovakat, sebességet, előrelépést és hűséget jelképez. Az égitestek mozgásával hozható összefüggésbe, s legfőképpen Máni-val („mérték”), tehát a holddal áll szoros kapcsolatban. A jel egy lovat ábrázol, aki az égbolton át vágtat – később, azonban e jel az M és MI betűkkel lett összekötve. Ha valaki a rúnajelek neveit és jelentését tanulmányozza, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül Eihwaz jelképének kapcsolatát. Tudnunk kell, hogy Skaði és Máni egyaránt Holdistenek, s ez értelmezés alapján lehet ezen rúnák hasonlóságát megmagyarázni.
    
    A kemény életnek itt még nem lehet vége, hiszen ezen a ponton genetikailag nézve még tovább kell, hogy fejlesszük magunkat. Egy pompás és könnyű élet csábításának nem tudunk ellenállni, még a nemesítés után sem.
20.  A huszadik rúnakép Mannaz, amely „ember”-ként fordítható és az emberiséget szimbolizálja, illetve az emberek gondolatait, képességeit, értelmét és emlékeit. Börr-el (vagy Mannazzal) áll összefüggésben. A jelkép bizonyára két nőt, vagy egy nőt és egy férfit jelképez, akik megcsókolják egymást.
    
    Ez az emberek voltaképpeni teremtése, Börr és Bestlá szent szövetségét követően, ahogyan azt a régebbi rúnák leírják. A teremtés a pogány vallásban nem teljes, nem befejezett, mindaddig tart, amíg mindnyájan istenivé nem emeltetünk.
21.  A huszonegyedik jelképünk Laguz, amely „folyékony”-ként fordítható le, s folyadékot, vizet, tengereket, tavakat, folyókat, s ezek termékenységét képviseli. Njörðr-el (Isthmus[=NerþuR/Nerthus]) áll szoros kapcsolatban. A görög Lambdára (Λ) hasonlít, mindazonban egy férfi alsótestet mutat egy nagy fallusszal, mely a termékenység szimbóluma; e mellett egy vízesés képi megjelenítése is lehet.

Az ember majdnem teljesen befejezett ekkor már, s a legfontosabb feladatának szenteli magát: a szegényes gének kiszortírozása, hogy így végül csak a legjobb vér éljen tovább.

22.  A huszonkettedik szimbólum Inguz, amelyet „szerelem”-ként fordíthatunk le, s teljességet, sorsot, szerelmet/szeretetet, vágyakat, beleegyezést, készenlétet, kreatív erőket és termékenységet képvisel. Freyr-el („szerelem”) áll kapcsolatban. A Jēra-jelkép szeretőit ábrázolja, melyek egy szeretkezési aktusban egyesülnek egymással.
    
    Végül így megismeri az ember az igaz szerelmet, s képes arra, hogy másokat valóban szeressen, s érzéseit kifejezhesse, egy ún. isteni módon.
23.  A huszonharmadik jelkép Dagaz, melyet „nap” (múló nap) néven fordíthatunk, s napot, isteni fényt, előrejutást, termékenységet, életidőt, időtartamot, határidőt, áttörést és reményt szimbolizál. Baldr-al („tiszta”, „fehér”) áll összefüggésben, s bizonyára egy homokórát jelképez.
    
    Ez a célunk: végeredményben fehérek és bűntelek kell hogy legyünk, mint Baldr. Ezt még halálunk előtt el kell érnünk, különben ismét újra kell kezdenünk és meg kell próbálnunk: ugyanis, ha nem vagyunk sikeresek, akkor ismét le kell születnünk a Földre (az óriások/sátán birodalmába).
24. A huszonnegyedik jel Oþila (óészakiul: Óðal), amelyet „földtulajdon” néven fordíthatunk, s otthont, odalt, tulajdont, nemest, nemesített javakat, anyai földet, birtokot, családot, dicső rokoni kapcsolatokat, nemzetet képvisel, s mindemellett vért és talajt (házat és atyai földet, hazát) mutat. E jelkép az ándveget szimbóluma, amely nem más, mint egy magas ülőhely, a nemesek földtulajdonjoga.
    
    Ez a mi legnagyobb célunk: az isteni otthonba ismét visszatérni, az Istenek odaltulajdonába! Ez az eredeti atyai föld/haza az Ásgarð („æsir otthona”), melyet a legtöbben „égi/mennyei birodalom” néven ismernek.

***

A rúnákat a jövendölésre is használták, míg a mai modern időkben a meditációnak, jógának, s ehhez hasonló dolgoknak az alkotó eleme, bár hozzá kell tennem, hogy én nem vagyok szellemi követője ilyen dolgoknak. A meditáció egy olyan technika, melyet ázsiai emberek fejlesztettek ki olyan személyek számára, akik a belső nyugalom állapotát és a teljes koncentráció képességét képtelen eltanulni anélkül, hogy éveken át ne gyakorolnák e módszert. Mindezt nagyon sokáig kell gyakorolni, s ahhoz, hogy elérjék a belső nyugalmat még így is több órás meditációra van szükségük, így én nem mutatok különösebb érdeklődést e dolog iránt. (*Nagy valószínűséggel Varg arra akar rámutatni, hogy a belső nyugalom és teljes koncentráció érzete egy normál ember számára nem lehet lehetetlen, tehát egyáltalán nem olyan nehéz ezt elérni, mint ahogyan azt sokan gondolják. És épp ebből kifolyólag érthetetlen az a tény, hogy egyes ázsiai emberek éveken át gyakorlatoznak órákon át tartó meditációval annak érdekében, hogy belső békéjüket megleljék. Bizonyára úgy gondolja, hogy e cél eléréséhez nem kell ekkora erőfeszítést és ilyen hosszú utat megtennünk, mint ahogyan egyes ázsiaiak teszik. Személy szerint én is egyetértek Varggal*). A jóga voltaképpen jó testgyakorlatokat tartalmazhat, ám semmi köze a mi európai vallásunkhoz. A jóslás rúnákkal, vagy éppen azok nélkül sokak számára bizonyára valóban örömöt szerezhet, mindennek ellenére nem találom jelentőségét a pogány vallásban. A jövendölés egy lakásban űzött játék, illetőleg kissé tán még több is lehet ennél. A rúnáknak az ilyen dologgal való összekeverése véleményem szerint viszont nagy butaság. Ha az egész Bibliát rúnákkal írnám meg, az sem tenné kicsit sem mentessé zsidó eredetétől és tartalmától.

A jóslás régebben (Skandináviában) frétt néven volt ismert, s nem jelentett mást, mint egy „vallási rítust, melyben az Istenek tanácsát kérték”. Ebben az esetben használhatóak voltak a rúnák, de sűrűn történt, hogy a madarak, lovak, felhők által válaszként hátrahagyott utak adtak választ a kérdésre. Az emberek a rúnák segítségével az Istenektől tanácsot kértek, s a jós/jósnő levágott egy ágat egy gyümölcs, dió, vagy éppen egy bogyós terméssel rendelkező fáról, s mindezt a naplemente irányába fordította (azonban mindezt semmiképp nem fényes nappal tette, ugyanis ekkor a napfény az elfeket (szellemeket) elégette volna, s visszaküldte volna őket Ásgarðr-ba).

Ezt követően az ágat 24 részre vágta, s mindegyiket megjelölte egy rúnajellel. Az ágak ezt követően egy frissen mosott, fehér terítőre kerültek. Ez helyett persze egy üstbe is bele lehetett tenni őket, mely a szent források vizével volt feltöltve. Ezt követően a jövőbe látó személy beszélt az Istenekkel, majd 3 különböző faágdarabot húzott ki belőlük, ám úgy, hogy eközben tekintetét folyamatosan az égre emelte. Az elsőként kihúzott faág a múltat képviselte, a második az aktuális helyzetet, illetve a jelent, míg a harmadik a jövőt, illetőleg az eredendő állapotot.

A fehér lepedő, s az üst voltaképpen Urðr („méltóság”) jólétének jelképei voltak, s a rúnák az Isteneknek a vérünkre való befolyását képviselték, mely minden nap az élet fájára öntetett. Az Isteneknek feltett kérdést megerősítvén, a válasznak az Istenek jelei által (mint pl.: a madarak repülése, felhők a kék égen) 24 órán belül megválaszolódott. Még ha a kérdés megválaszolását az Istenek meg is tagadták, az embernek e döntést is tiszteletben kellett tartania.

Csak a jós/jósnő érinthette meg a faágakat, a kendőt és az üstöt, akinek természetesen a pogány kultuszban beavatottnak kellett lennie, hogy frétt-et beszédre bírhassa. Ismernie kellett az ásamál-t, (*megjegyzem, hogy ez az Istenek beszédét, nyelvét jelenti*) hiszen ez nélkül az egész rituálé jelentéktelen lett volna. Szokványos emberek nem tudnak az Istenekkel kommunikálni, s ennek természetesen nem is lenne értelme, az Istenek tanácsát kikérni, ha egyszer az ember nem tud velük kommunikálni. Az ágnak is mindenképpen frissen vágottnak kellett lennie, s a rúnákkal megjelölt faágakat csak egyszer lehetett használni.

Ahhoz, hogy az Istenek válaszát a madár szállásából, illetve a ló vágtatásából megfejthesse, a jósnak/jósnőnek először találnia kellett egy bejáratot a szent forrásokhoz, amelynek közelében egyszerűen megvárhatta, amíg egy „fehér” (szent) ló (egy meg nem szelídített lóról van szó, amit az ember soha nem használt munkára), vagy éppen madár a szent forrásból ivott. Mindeközben kikérte az Istenek tanácsát, s kis idő múlva meg is kapta az Istenek válaszát. Ha a ló, illetőleg a madár az ivás után északi vagy keleti irányba indult el, akkor a válasz pozitív volt, azonban, ha déli vagy nyugati irányba indultak, akkor azt baljós jelként értelmezték.

Az északi irány pozitív tartalmú, hiszen ebbe az irányba helyezkedik el a holtak birodalma, s ez egyidejűleg kapu is az Istenek birodalmához. A keleti irány is pozitív, hiszen ott kel fel a nap. A déli irány negatívként értelmezhető, mert az óriások a Ragnarok eljövetelekor ebből az irányból fognak támadni, s így a nyugat is negatívként nézendő, hiszen nyugaton megy le a nap.

Természetesen csak a beavatottak tudtak az Istenekkel kommunikálni, melyben hírnöküket (értsd: a lovat, illetve madarat) közvetítőként használták fel. Mások számára nem lehetett cél az, hogy frétt-et tarthassanak (* egy ilyen jellegű szertartást, rituálét*), ahogyan a beavatatlan modern emberek számára sem jelent ez semmit.

***

Mindenki, aki olvasott és tanult ember tudja, hogy e témával kapcsolatos információkat sehol sem lehet találni, mely engem nagyon elszomorít, ám ha valaki többet szeretné a rúnákról, s szimbólumaikról tudni, akkor annak ajánlom a „Varázslás és mitológia az ősi Skandináviában” című olvasmányt, mely könyv immáron publikálva van (hiszen ezen irományomban nem mélyültem túlságosan bele a rúnák értelmezésébe). Ha valaki elolvassa e könyvet, jobban megérti a fent említetteket, s ezen kívül magyarázatot kap minden ünnepnap hátteréről, illetve a régi naptárról, mitológiáról és misztériumokról. Semmilyen más iromány nem tartalmaz minden olyan fontos információt, mint a „Varázslás és mitológia az ősi Skandináviában, melyek ahhoz szükségeltetnek, hogy megérthessük és gyakorolhassuk általános európai vallásunkat – pontosan ezért írtam meg azt a könyvet.

Pogányság: XII. rész – Miért pogányság?

Akárcsak a legtöbb norvég, én is egy ateista családban nőttem fel, illetve egy vallásos rituáléktól mentes világban. Életemben először akkor kerültem összeütközésbe egy tanárommal, amikor első általános iskolai évemben arra kényszerítette diákjait, hogy menjenek templomba karácsony (Jule) alkalmából. Első reakcióm a külsőleg unalmas, idegen és értelmetlen júdeó-keresztény látszat rituáléra a kellemetlenség érzése volt, de mindemellett a harag is és az ezt követő években folyamatosan küzdöttem iskolásként az ilyen rendezvényektől való távolmaradásomért. Ezen jellegű elutasításom azzal járt, hogy a vallásos tanárok szemében nem igazán voltam kedvelt diák, ám ami még fontosabb, hogy a valláshoz és az ezzel kapcsolatos rituálékhoz való hozzáállásomat is megváltoztatta negatív értelemben.

Ha én ma a pogányságot pártfogolom, akkor egy szokatlan problémával kell szembenéznem. Honfitársaimnak egy bizonyos része (bizonyára a többsége) és mindenek előtt a férfiak ugyanúgy reagálnak általános iskolás éveik alatt a júdeó-keresztény propagandára, mint én, s éppen ez miatt olyan erősen negatív benyomások alatt állnak akkor, amikor valamilyen vallás, illetve bármilyen vallási szertartásról, ünnepségről esik szó, hogy még az is nehezükre esik, hogy akár egy pogány jellegű vallást, vagy annak bármilyen rituáléját el tudják fogadni. A legnagyobb akadály, mely Norvégiában és egész Európában a pogányság útjába áll az nem az ún. zsidó-kereszténység, hanem az a tény, hogy olyan sokan vannak, akik az iskolai éveikből annyi kikényszerített (rossz) élménnyel rendelkeznek a zsidó-kereszténységgel kapcsolatban, hogy minden vallást alapjában véve azonnal elutasítanak. A vallásosság a zsidó-kereszténységnek köszönhetően mára egyet jelent a gyengeséggel és butasággal.

Alapvetően ahhoz, hogy egy vallást és a hozzá tartozó szertartásokat el tudjuk fogadni, mindenekelőtt azt kell megértenünk, hogy mindennek miért lenne értelme. Az az érv, hogy „ hát mert ez egy tradíció” nem ad magyarázatot olyan emberek számára, akik három helyiértékű intelligenciakvótával rendelkeznek. E dolog értelmét abból a szempontból kell vizsgálnunk, hogy alapvetően foglalkoznunk kell a dologgal, másképpen sohasem figyelnénk fel rá (* a pogányságra*) és így még azt a tényt sem vennénk észre, hogy vannak emberek, akik e dolgot űzik. Mindenesetre azt mondhatom, hogy a pogányság a mi vallásunk, mely összhangban áll északi (európai) vérünkkel és szellemünkkel, illetve természetünkkel, (*Varg itt nem az emberi természetre utal. A német Natur szó természetet, mint élő tájat, környezetet jelent. Így a természet szó ez esetben magára a minket körülvevő földre utal. Azaz észak-Európára, illetve egész Európára, Európa földjére, természetére, ahol élünk*) de ez így még nem lenne elegendő magyarázat.

Az emberek nem mások, mint messzemenően felsorakoztatott lények, s a modern számítógépekhez hasonlóan működünk. Rendelkezünk egy CPU-val ( intelligencia), egy merevlemezzel (emlékezet), egy Hardware (test/DNS), egy telepített operációs programmal (értelem, felfogás) és más egyéb softwareekkel (mint kulturális ismeretek); különböző buszokkal, sínekkel rendelkezünk (idegek) és áramra (táplálkozásra) van szükségünk, hogy működni (*élni*) tudjunk. Van billentyűzetünk és más egyéb adatbeviteli eszközeink (5 – vagy voltaképpen 7- érzékszervünk) és természetesen kiviteli eszközeink is, mint hangszóró, nyomtató és monitor (a hangunk, arckifejezéseink, íráskészségünk és így tovább).

Az operációs rendszer (az értelem) a számítógép vásárlásánál (a születésünknél) azonnal telepítve van, ám a számítógép teljes mértékű kihasználáshoz más egyéb programokat (kulturális tudásanyagokat) is telepítenünk kell; például szövegszerkesztő programok, adatbázis jellegű programok, enciklopédia, Auto-Cad, játékok, Internet Explorer, vagy amit csak akarunk.

A modern emberekkel az a probléma, hogy a feltelepített programok, az operációs rendszerünkkel és hardwareünkkel nem éppen összeegyeztethető. Amivel a régi 386-os vagy Windows 95-ös számítógépek működtek, azon programok egy modern Computerben nem, vagy nem megfelelően működnének, s amit ma az általános közösségekkel csinálnak az a mi merevlemezeinket egy összeegyeztethetetlen cókmókkal tömi tele, amely más embereknek más típusú DNS-t és más nagyvonalú elmét akar adományozni. Ma a 286-os (ausztráliai), a 386-os (néger), a Pentium 1-es és 2-es (ázsiai) és a Pentium 3-as és 4-es (az északi-európai emberek) összetalálkoznak és keverednek számos programmal, (tehát kulturális ismerettel), melyek más Computereknek készültek, s ez miatt nem működik egyikőjük sem rendesen (* tehát egyetlen nép sem*) (ha egyáltalán működnek).

Az ausztráliaiak és négerek (Thrall rokonai) legalább 200.000 évesek, az ázsiai népek ( Karl nemzetsége) múltja körülbelül 150.000 évre nyúlik vissza, míg a legfiatalabb északi faj ( Jarl népe) úgy 80.000 éves.

Amikor az Istenek a mindenkori fajokat teremtették, akkor alkottak néhány operációs rendszert is (egy elmetípust-lélektípust). Mitológiánk szerint az Istenek csak utolsó teremtményeikkel (Jarl népével) voltak elégedettek, így természetesen ez az oka annak, hogy én fajszétválasztást tanácsolok. Ha az északi népeket a régebbi modellekkel akarjuk egy lapon említeni, akkor azzal lealacsonyítjuk őket. Jarl nemzetségének teremtésével az Isteneknek sikerült végül saját operációs rendszerüket (Isteni elméjüket) egy emberi fajba telepíteni, s ebbe a fajba beletelepítették egy továbbfejlesztett programként a rúnákat (* a rúnák, titkok tudását, ismeretét*), hogy ez által elvégezhessék feladataikat a Földön.

E továbbfejlesztett program, amiről beszéltem természetesen a pogányságunk és pogány szertartásaink által lett installálva, telepítve. Ezért kell az északi embereknek a pogányságot és a pogány szertartásokat elfogadnia. Pogányságunk nélkül befejezetlen emberi lények vagyunk csupán.

                                                                       Varg „a Bárd” Vikernes

                                                                                                                               (2006. 03. 05.)

Pogányság: XIII. rész – Pogány szeretet

Mióta a tengelyhatalmak elvesztették a második világháborút, tetszik vagy nem, de az angol nyelv a világ újlatinjává vált. Ez rossz hír a franciáknak, spanyoloknak, németeknek és más kulturimperialista nemzeteknek, akik a világban saját nyelvük terjesztését tűzték ki célul. Az angol ugyan egy gazdag nyelvnek mutatkozik, azonban mindössze egyetlen szó létezik az angolban, amely szerelmet/szeretet jelent.

A norvég nyelvben kisebb jelentéseltéréssel ugyan, de számos kifejezés található, mely angolra lefordítva megegyezik a „love” szóval (mint pl: kjærlighet, elskov und forelskelse), s jóllehet ezek általános fogalmak és ahhoz, hogy az ember a legérdekesebb és legmegfelelőbb kifejezéseket megtalálja a szerelem/szeretet szóra, ahhoz az ó-norvég (óészaki) nyelvet kell tanulmányozni. Ezeknek az óészaki nyelvből visszamaradt szerelem/szeretettel megegyező kifejezéseknek egy részét megtalálhatjuk egyes keresztnevekben, ám a mai modern skandináv társadalmak számára ezek ismeretlenek. A legismertebb kifejezés a szerelemre/szeretetre az óészaki nyelvben az ún. frjá, mely az ős-északi megfelelőjéből a frijō szóból maradt hátra (jelentése: szeretet/szerelem), illetve az ingr szó is (az inguR megfelelőből, s jelentése szerelem/szeretet, szeretni) és mindkettő szélesen elterjedt név Skandináviában. Az utolsó szó, melyet megemlítek az ást, mely az ős-északi anst szóból (szeretet/szerelem) származtatható, s melyet szintén elsősorban névként használnak, ám mégis jóval ritkább név, mint az előző kettő. A figyelmes olvasó bizonyára észreveszi, hogy az ást szó nagyon hasonlít, az óészaki áss (többes száma æsir), melynek jelentése Isten, s ez a kifejezés, pedig az ős-északi ans szóból ered (jelentése: száj, folyótorkolat, lélegzet, fuvallat, „isteni szavak eredete”) és ez természetesen nem véletlen. A különféle óészaki szeretetet/szerelmet képviselő kifejezések a szeretet/szerelem különféle formáit fejezik ki, így pl. ást a szeretet legmagasabb fajtája, mely az isteni szeretettel egyezik meg, s az (*a skandináv nyelvekben) æsir szóval tüntetik fel.

Néhányan csodálkoznak, hogy miért tűntek el nyelvünkből azok a szavak, melyeket a szeretet/szerelem kifejezésére használunk? Azonban, ha szemügyre vesszük azt a tényt, hogy ezek a szavak szoros kapcsolatban állnak a pogány vallással és Istenekkel, akkor a válasz egyértelművé válik: frjá a Szerelemistennő (Freyja) és az anyai szeretet Istennőjének (Frigg- ős északi nyelven: Frijjō); Ingr a szerelem és termékenység Istenének a neve (Ingr Freyr néven is egyaránt ismert), míg ást, pedig az æsir szeretetének a jelképe (*Tehát alapvetően az Istenek szeretetének). Mégis hogyan tudták/tudják ilyen szavak Európa kereszténnyé tételét átélni? Európa kereszténnyé tételével a folyamatosan előrehaladó (pogány) szeretet/szerelem az összes hozzá kapcsolódó szóval és kifejezéssel eltűnt, s csupán az angol nyelvű világ egydimenziós általános „love” kifejezése maradt az egészből (illetőleg még néhány egyéb kifejezés a világ civilizáltabb részein). Másképp mondva Európa e téren is szegényebbé vált a júdeó-kereszténység miatt, hiszen ez által jelentéktelen megértést és kapacitást őriztünk meg csupán a szeretet/szerelem irányába.

Érdekes módon Freyja és Ingr (Freyr) nem az æsir Istenek közé, hanem a vanir Istenek közé (a vanir egyes száma vanr, mely vizet jelent) tartoznak. (*Kiegészítésképpen jegyzem meg, hogy a germán mitológiában az Isteneknek két családját különböztetjük meg: Az ászokat és a vánokat. Az ászok vannak természetes többségben. A ván Istenek, pedig eredetüket tekintve mind termékenységi kultuszhoz köthető Istenek voltak*). Frjá, (*Frey Istennő*) tehát a földi, szülői, anyai (újra megújuló) szeretetet és a rasszizmust képviseli (szeretet azok iránt, akik genetikai szempontból nézve új embereket nemzenek). Ez a szeretet a vérre, DNS-re alapszik; ez egy primitív, de mégis természetes szeretet. Annak ellenére, hogy e szeretet nem oly nemes és isteni, mint ást szeretet, mégis egy nagyon fontos tényezőt képvisel az emberiség túlélésében és fejlődésében.

Ezért mondhatjuk, hogy eredetünk nem más, mint a szeretet, (*az imént említett szeretet*) ezért érezzük, hogy úgy helyes, ha (genetikai szemmel nézve) egészséges partnerrel közösülünk, s ezzel biztosítjuk génjeink továbbadását a következő generációk számára. Ez az a jellegű szeretet, melyet részeiben még mindig megértünk, még az Európában uralkodó kereszténység ellenére is, csupán azért, mert mindez ösztönös, mert ez a felfogás alapvetően bele van programozva a DNS-ünkbe. Semmilyen jellegű agymosás sem képes kitörölni a természetes szeretet iránti erőnket¹.

A szeretet legnemesibb formája, melyet még a modern ember is ismer, ingr. Ez is részben biológiai, de inkább intellektuális és spirituális szeretet, melyet nehezebb is megérteni. Ingr-et a következő sorokkal írhatjuk körbe:„Szeretlek téged, s ezért teszlek ki mindennek, ami téged jobb emberré tehetnek”. Ha pl. a te drága, bűntelen kislányod influenzás lesz, s te őt e szeretet alapján szereted, akkor boldog vagy, mert ezzel a legjobbat kívánhatod, adhatod neki, hiszen tudod, hogy ahhoz, hogy immunrendszere erősebbé váljon, el kell kapnia ilyen jellegű vírusokat is. A felgyógyulás után az ő immunrendszere az influenza egy újabb támadása és más betegségek ellen jóval védettebb lesz.  A legokosabb emberek, tehát egy akadályokkal teli és kemény élet keresésén munkálkodnak, illetve olyan életet kutatnak, mely mostoha időjárási körülmények és lakóhelyek közepette terül el, ahol a túléléshez az embernek, okosnak és ügyesnek kell lennie. Így tesznek, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy ők és gyermekeik a legjobb utat választják ahhoz, hogy emberi lényekként továbbfejlődhessenek. Azért tesznek így, mert ők szeretik a gyermekeiket, s azért, mert elég intelligensek ahhoz, hogy tudják, mi a legjobb számukra. A földi élet értelmetlen, ha nem fejlesszük tovább magunkat!

Ingr szeretete az a fajta szeretet, mellyel az Istenek és az Istennők összekötik magukat velünk, mivel mi az ő gyermekeik vagyunk; kitesznek minket minden akadálynak, nélkülözésnek és problémának, mert ők szeretnek minket. Azért tesznek így, mert azt akarják, hogy mi önmagunkat jobbá tegyük, mert azt akarják, hogy mi önmagunk Istenekké és Istennőkké váljunk.

Ez megmagyarázza, hogy az Istenek miért döntöttek úgy, hogy az északi fajt a Thule (Atlantisz) területén teremtik meg mostoha időjárási körülmények között, s azt is, hogy olyan emberek, akik ilyen zord klímai körülmények közt élnek miért ügyesebbek, intelligensebbek és találékonyabbak, mint azok, akiknek hazájuk egy enyhe klíma területén helyezkedik el. Végeredményben elmondhatjuk, hogy ezeknek az embereknek muszáj ilyennek lennie, ha túlélni akarnak. Mindez magyarázatot ad továbbá arra is, hogy az Istenek (a gravitáció segítségével) miért tették ki Földünket egy jégkorszaknak az után, hogy az északi fajt megteremtették, s ez által az északi embereket egy gyors továbbfejlődésre kényszerítették.

Az északi faj legjobbjai, olyanok, akik ingr-et megértették követték a jég peremét észak felé, amikor az utolsó nagy jégkorszak végén a jég olvadni kezdett; ahelyett, hogy barátságosabb klímával rendelkező területeket kerestek volna, mint ahogy azt mások tették. Ők megértették, hogy mindez szükséges volt, hogy megannyi nehézségnek ki voltak téve. Olyasvalaki, aki ingr-et ismeri az örvend a nehézségeknek, sőt önmagát tudatosan és saját akarata szerint ki is teszi mindennek, miközben mások, akik ingr-et nem ismerik, kétségbe esnek, önsajnálatot mutatnak és megpróbálnak minden áron elkerülni minden nemű nehézséget. Ingr képessége az, amely az emberi lényt a nem emberitől megkülönbözteti.

***

Ást a szeretet legmagasabb formája, s léteznek leírások az ő megjelenéséről néhány mesében, melyeket a Grimm testvérek vagy Asbjørnsen és Moe összegyűjtöttek és megjelenítettek (pl. „Hamupipőke”, illetve „Holle anyó” –azaz Hel asszony története), illetve orosz mesékben is (néhány mese a "Три Царства" –A három királyság- című kötetből, mely 1985-ben jelent meg Moszkvában a Raduga kiadó által).

Ást, az isteni szeretet a modern ember számára még a mesékben is ismeretlenek, mert ezek is júdeó-kereszténnyé és ateistává váltak, melyek a pogány vallással többé nincsenek összefüggésben. Ennek ellenére, azonban vannak néhányan, akik ebből az isteni szeretetből egy kis fényt megláthatnak, mert életükben egy bizonyos ponton megtapasztalják a halált (Hel-t), történjen az egy balesetet követően műtét közben egy kórházban, vagy akár egy álomban.

Ást a modern emberek számára teljesen ismeretlen, azonban ez így volt régen a legtöbb pogány számára is egyszerűen azért, mert az átlagember nem képes ezt felfogni. A legtöbb pogány tudott e szeretet létezéséről, ám magáról a dologról nagyon keveset tudtak. Ást veszélyes is lehet, ha az ember nem tudja, hogyan kell viseltetnie vele szemben, ugyanúgy, mint a nap és a hold esetében. A napfény számunkra veszélyes is lehet, így károsíthatja a szemünket, ha direkt a napfénybe nézünk, illetve a bőrünk számára is ártó lehet, ha bőrünket túl sokáig tartjuk a napon. Néhányan nem tudják elviselni a hold fényét, s eszméletüket vesztik, ha a holdra bámulnak (megtébolyulnak, melyet angolul „lunatics” néven ismerünk a latin „luna” szóból származtathatóan, mely holdat jelent).

Ezért voltak egykoron szigorú szabályok ást titkainak felfedését illetően. Ahhoz, hogy ástról tanulhassanak és pogány papokká válhassanak, olyan emberek voltak kiválasztottak, akik karácsonykor (kifejezetten a december 21/22 és január 1/2 közötti 13 napban) vagy, pedig vakon születtek, illetve olyanok, akik sértetlen magzatburokkal, kék vagy zöld szemmel (mint David Bowie) születtek, vagy akiknek anyjuk a szülés során meghalt, illetőleg akik sánta lábbal vagy más „jellel” jöttek a világra.  Ők „az Istenek által voltak megjelölve”.

Azok, akik születésükkor semmilyen jellel nem jelöltettek meg, ám mégis elég erősnek és tisztának tartották őket ahhoz, hogy beavattassanak, azokat a beavatás során jelölték meg (leggyakrabban egy sebhellyel). Ezért keresték a középkori inkvizítorok az „ördög jeleit” bizonyos férfiakon és nőkön, akiket „boszorkányoknak” bélyegeztek és megöltek, hogy ezzel bizonyíthassák, hogy ők bizony „az ördög cinkosai voltak”.

Nehéz mindezt megérteni, de létezik erre egy kifejezett logika. Azok, akik a karácsonykor születtek, azok voltaképpen a minden évben lejátszódó ragnarök harcok kellős közepén jöttek világra (ennek a csúcspontja volt Szilveszter éjszakája), amikor a fény erői a sötétség erőire támadnak és legyőzik azt. Ők, tehát akkor születtek, amikor a papok a sötétség erőit legyőzik, s e értelemben az Istenek által küldetnek le a földre, hogy ők is harcoljanak.

Azok, akik sértetlen magzatburokkal születnek, voltaképpen extra védelemmel jönnek a világra. Azok, kiknek anyjuk a szülés közben meghal, a halál közepén születnek meg, mikor anya és gyermeke fizikailag még összeköttetésben áll, s ezek a gyerekek jóval többet tudnak erről, mint mások. Akik vakon születnek, ugyan nem látják a fizikai világot, azonban jóval többet tudnak arról, ami a spirituális világban zajlik. Olyanok, akik kék, illetve zöld szemmel születnek, azok képesek arra, hogy a szellemeket és a holtak birodalmát jobban lássák („egy szem, mely minden birodalmat lát”), s amikor a papok a szellemeket a holtak birodalmában legyőzik a ragnarök alatt, akkor ez valóban nagy előnynek számít. Akik sánta lábbal születnek Víðarr egyik cipőjét viselik, mert már születésük előtt a ragnarök harc részesei voltak. Lábuk megsérült, mikor lábukat Fenrir farkas szájába tették, mellyel kettészakítják őt.

Az Istenek jelét olyan fontosnak tartották, hogy a meg nem bélyegzett papok önmagukat sebesítették/csonkították meg, hogy ez által legyenek az Istenektől megjelölve (ugyanis az voltaképpen nem játszott szerepet, hogy valaki születése óta meg volt-e bélyegezve, vagy önmaga által lett megbélyegzett; ha valaki el tudta viselni a fájdalmakat és annak önmagát szabad akaratából kitette, akkor az a személy elég erős volt ahhoz, hogy ást szemeibe nézve meglássa a titkokat). Gyakran csak egy cipőt hordtak, vagy, pedig egy nagyobb és egy kisebb cipőt azért, hogy sántítsanak.

Számos mitológiai példa van öncsonkításra. Óðinn egyik szemét vágta ki azért, hogy ihasson Mimir (emlékezet) kútjából. Þórr kecskéi közül az egyik (Tanngnjóstr vagy Tanngrísnir – jelentése fogcsikorgás) bicegett, miután egy parasztfiú étkezés közben eltörte egyik csontját. Amikor másnap Þórr a kecskét felébresztette, látta, hogy biceg. Týr elveszítette egyik karját, melyet a farkas felfalt. Óðinn sebeket szerzett, amikor a világfáról lógva saját testén szúrt át egy lándzsát azért, hogy a rúnák titkait eltanulhassa.

Ást egyetlen fenyegetése az emberek számára az isteni szeretet pompája. Ha valaki meglát egy Elf hercegnőt és az ő fehér palotáját az Istenek birodalmában, az elveszíti vonzódását a nők szépségéhez és a világ szépségéhez, melyben élünk. Ha az ember meglátja az égi birodalmat és tudja, hogy minden, amit tennie kell (*ahhoz, hogy oda jusson*) az nem más, mint meghalni, akkor az ember az életet a Földön csupán tehernek tekinti. Oka van annak, hogy mi itt vagyunk, s ha mindannyian tudnánk, milyen gyönyörű a halál valójában, akkor mindnyájan inkább meghalnánk ahelyett, hogy továbbéljünk, s így soha nem vinnénk végbe azt, amiért a Földre küldettünk. Szóval csak olyanoknak volt megengedett, hogy az isteni szeretetet megtapasztalják, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy megbirkózzanak vele. Nekik ismerniük kell az égi birodalom gyönyörűségét, de ennek ellenére képesnek kell lenniük arra, hogy ebben a barátságtalan és földi életben éljenek, melyről tudjuk, hogy azért felelős, hogy minket jobbá tegyen és továbbfejlesszen (ahol az idő haladásával a nehézségek minden fajtájával megismerkedünk). Ást valódi ismerete akkor előnyös, ha a vágy és képesség kialakul bennünk arra, hogy a csábításnak ellen álljunk, és jobb emberekké váljunk.

Baldr (tiszta, fehér) és felesége Nanna (szorgos, serény) minden évben hat hónapra a Helbe távoznak, mert az ottani kemény élet őket tovább képezi (és azért, mert az ottani élet Baldr számára nehéz, hiszen jól tudja, hogy milyen az élet az Ásgarðr-ban). Baldr védve van világunk minden nemű csábításától, hiszen semmi nem tud ártani neki, s ahogyan Hamupipőke (Nanna), ő (*maga Baldr*) is egy szent ágat használ (amely Óðinn lándzsája) ahhoz, hogy felnyissa a sírt ahhoz, hogy lejusson Helbe. A ragnarököt követő visszatérte után (*Balder*) minden ereje megtisztul és a Föld egy jobb hellyé változik.

Mindenkinek jobbá kell tennie magát a Földi élete alatt, s mindenki ki van téve az akadályok különféle formáinak, ám csak a legerősebbek képesek közülünk ást kihívásainak megfelelni. Minél inkább készen állunk, annál erősebbé válunk minden egyes nappal. Azok, akik ástot ismerik képesek többet fejlődni egyetlen nap alatt, mint olyanok, akik nem ismerik őt, hiszen ők akár egész életük alatt nem képesek annyit fejlődni, mint az utóbbiak. Ezért kell közülünk a legtisztábbaknak és legserényebbeknek keresni ástot. Ha egy ember nem képes megbirkózni ásttal, akkor jobb számára, ha egy átlagos, hétköznapi életet él inkább. A felvilágosodás úgyis idejében el fog érkezni.

A latin közmondás amor vincit omnia („a szeretet/szerelem mindent legyőz”) csak azért igaz, mert æsir saját megnyilvánulásai és kifejeződése az isteni szeretet része. A szeretet még a halált is legyőzi, mert (*maga a szeretet*) az időn túl létezik a wyrd-ben („az Istenek birodalmában, Ásgarðr-ban”).

Lábjegyzetek:

1. Meg kell jegyeznem, hogy olyan agymosások, mint a hormonproblémák vagy genetikai hibák képtelenné tudnak tenni minket arra, hogy a szeretet megérthessük. (Utalva a férfiak közötti homoszexualitásra, szodómiára, - ezen belül antirasszizmus is megemlítendő- és más, egyéb szexuális perverzitásokra). 

            Varg "Kvísl-Ingr" Vikernes

(2006. 04. 13.)

Pogányság: XIV. rész – Minden titkok titka

Ahhoz, hogy a pogányságot és a pogány rítusokat értékelhessük, először az emberi természetet kell megértenünk. A modern (befejezetlen és defektív) európaiak, akik egy ázsiai „software”-rel rendelkeznek, az embert egy kétrétegű lénynek tartják egy fizikai és egy mentális oldallal, de nem többnek.

Az emberi test egy fizikai (lík), egy éteri (várð), egy asztrális (hamr), egy mentális (hugr) és egy spirituális (ánd) részből tevődik össze. Ahhoz, hogy fizikai testünket továbbfejlesszük, vagy, hogy csak csupán túléljünk (tehát, hogy ne haljunk meg) szükségünk van fizikai megerőltetésre, edzésre, evésre, ivásra és pihenésre is. Az éteri test továbbfejlesztésére szükségünk van melegségre, biztonságra, örömre, igaz szerelemre/szeretetre, de hidegségre, gyászra, félelmekre és negatív érzésekre is egyaránt. Az asztrális test továbbfejlesztéséhez szükségünk van kreatív önkifejezési lehetőségekre, zenére, művészetekre, álmokra, ám csendre, nyugalomra és ürességre is. A mentális test továbbfejlesztéséhez a rövid és hosszú távú emlékezet gyakorlatára, koncentrációra, logikai képességek fejlesztésére és mentális pihenésre is szükségünk van. A spirituális énünk fejlesztéséhez mély értelemre, hosszan tartó tevékenységekre és egy szuper individualista perspektívára, de mindez mellett halálmegvető bátorságra is.

Az éteri test továbbfejlesztése csak akkor veheti kezdetét, ha a fizikai test nyugalomban, elégedettségben van. Az asztrális test fejlesztése csak akkor kezdődhet, ha az éteri test kielégített állapotban van. A mentális énünk fejlesztését, pedig csak akkor kezdhetjük meg, ha asztrális lényünket kielégítjük előtte. Míg a spirituális lényünket akkor kezdhetjük meg továbbfejleszteni, ha mentális énünk nyugalomban van.

A pogányság és a pogány rítusok célja az, hogy minden testrészünket (*beleértve fizikait, spirituálist egyaránt*) egyaránt kielégítsük, s, hogy rejtett képességeinket felszínre hozzuk és így végül az Istenekhez emeltessünk fel. Ahhoz, hogy ezt elérjük rendelkezésünkre áll egy pogány ünnepség a következő lépésekből:

1. Első lépés: Utazás a rítus helyszínére. (Egy színházba, sírdombra, hegycsúcsra, erdőbe, egy szent forrásra, vagy ezekhez hasonló helyekre)
   Ez a ceremónia egyik részének volt tekintendő és különleges célja volt: maga az utazás testileg megterhelő lehetett, s mindez egy olyan benyomást keltett a résztvevőkben, hogy egy fontos utazásban vesznek részt, ami persze igaz is volt.
2. Második lépés: a vallási játék.
   A papnők, akárcsak a modern színészek előadtak egy vallási játékot (egy tragédiát vagy komédiát. Ez az alkalomtól függött) maszkokban, jelmezekben, ezzel utánozva az Isteneket és Istennőket. A közösségnek ezt egy képzeletbeli hullámvasúttal történő utazásnak kellett felfognia, ahol érzéseik, fantáziájuk és mentális képességeik fel tudtak serkenni. Gyakran tartozott a ceremóniához zene vagy más, egyéb művészi szolgáltatás, melyek szintén egy ún. érzelmi katalizátorként működtek. A beavatási ceremónián a beavatott maszk nélkül vett részt az előadáson, sőt esetenként nem is tudta, hogy mi fog történni a beavatás alatt. Ezen titkok, azonban a közösség olyan tagjai számára voltak csak nyitottak, akik egy ilyen jellegű beavatáson már keresztülmentek.

Az epidaurosi színház (Görögország) I. e. 350.

3. Harmadaik lépés: a vizsga
   A beavatási szertartás alatt a beavatottnak mondania, illetve tennie kellett valamit, amivel a ceremónia végeredményét befolyásolni tudja, hogy az egész úgy érjen véget, ahogyan véget kellett érnie. A kiválasztott személy legtöbbször már előre ki volt oktatva arról, hogy különböző szituációkban hogyan viselkedjen, aminek segítségével tudta, hogy mit kell tennie, ám néha saját maguknak kellett kitalálniuk.
4. Negyedik lépés: a résztvevő elbocsátása és befejezés
   A színészkedés (ceremónia) (morális) célja felfedődik a beavatott számára, s ő az Istenek és Istennők (Papok/papnők) által elfogadtatik vagy elutasíttatik. A ceremónia ezen része gyakran napfelkeltekor fejeződött be, ahol a beavatott a közösség tagjaként fogadtatott be.
5. Ötödik lépés: az ünneplés
   Amint a játéknak vége lett, a ceremónia végén megrendezésre került egy ünnepi étkezés, illetve (a beavatási szertartások alkalmával) a beavatott elsőként vehetett részt a közösség tagjaival egy olyan ünnepi étkezésen, ahol finom ételek és italok voltak felszolgálva, majd az emberek táncoltak és különféle társasági elfoglaltságokban vettek részt. A ceremónia nyugalommal és néma csenddel zárult.

A leggyakoribb esemény, ahol napjainkban egymással érintkezésbe lépünk a nyilvános ünnepek: a modern színházak előadásai, a filmek a moziban, a bulik, melyeket felkeresünk, illetve a sportesemények, utazás (turizmus), iskolai oktatás stb; én biztos vagyok benne, hogy ezen aktivitások közül néhány felvilágosít minket és az Istenekhez legalább egy kicsit közelebb visz. Azonban ezek az elfoglaltságok csupán töredékesek és nem elegendőek, s ebben a kontextusban nem is jelentenek ma már sajnos túl sokat. Ezen rendezvények nem a mi fajtánkból származnak és még csak nem is egy nagy egész dolog részei. A mai emberek a jelenkori szórakozóhelyeken kapcsolódnak össze, mert ez minden, amink van, ugyanis szórakozásra és egyfajta fejlődésre van szükségünk. Azonban sokkal jobb lenne, ha ez mellett (vagy máris ez helyett) inkább a pogány ünnepeket kezdenénk el ünnepelni. Azok, ugyanis képeznek minket, s szórakoztatnak is, illetve felemelnek és megvilágosítanak.

***

Különböző képességek vannak elrejtve bennünk, melyek előkerülnek, ha felébresszük őket. A szaporodás, fajfenntartás képessége például felébred bennünk, ha egy bizonyos kort és pubertás érettséget elérjük. Más képességek is felélénkülnek bennünk, ha pl. egy bizonyos intelligencia szintet elérünk, így empátia, tisztaság, illetve különböző tényezők kombinációja.

Rejtett képességek vannak jelen az északi (európai) emberekben, amelyekről még egyelőre nem sokat tudunk. Jelenleg a 7 érzékből 5-öt ismerünk, s lassan kezdjük felfedezni egy hatodik érzés létezését is. Jövendölés, telekinézia, telepátia, gyógyító erők és más egyéb képességek törhetnek felszínre, akárcsak a szaporodásra való képesség is, ha a megfelelő „inputot” használjuk: ha a pogány törvényekkel és szabályokkal összhangban élünk; ha a pogány beavatási szertartásokon keresztülmegyünk; ha a pogány ünnepségeken részt veszünk, s nem utolsó sorban, ha északi vérünket tisztán tartjuk.

Egy csodás világ vár ránk itt, így hát mégis miért kellene az életünket egy júdeó-keresztény világban élni és mindemellett az önutálat, elutasítás, stagnálás, butaság és sötétség mellett dönteni?

Varg Vikernes
(2006. 03. 03.)

Pogányság: XV. rész – Az idő titka

A tudósok az ősrobbanás időpontját kb. 13,7 milliárd évvel ez előtti időpontra teszik, amely az univerzum keletkezését jelentette. Az ő számításaik alapján a Föld 5 milliárd éves, míg a nap körülbelül 5-6 milliárd éven belül fog teljesen kialudni. Azonban számításaikkal ebben az összefüggésben csupán találgatásokként tudunk számolni. Valójában el kell mondanunk, hogy fogalmuk nincsen arról, hogy vajon milyen idős lehet az univerzum, illetve a mi bolygónk, vagy, hogy meddig tart még, amíg a nap teljesen kialszik. Tudományuk voltaképpen nem más, mint bizonytalan feltételezés, mely gyakran hibás, illetőleg teljesen hamis tudománybeli teóriákra alapul, s ezek között néhányat csupán tudománynak bélyegeznek, mint pl. a makró evolúció elmélete.

A tudósok és az ember általában megpróbálja a világot az idő koncepcióján keresztül megérteni, mivel mi végeredményben az időn belül létezünk. Nehéz számunkra világunk létezését, vagy létrejöttét az idő keretein túl elképzelni, ha egyszer csak az idő létezése által kaphatunk mindenre választ. Ám létezik egy világ az időn kívül is, s ezt a világot északon többek között vyrð-nek (megbecsülés) nevezik, s ez egy olyan szó, mely a modern angolban csupán a „tönkremenő felfogás”-ként ismernek weird néven.

Még a felvilágosult pogány beavatottak számára is vyrð egy bizarr hely volt, melyet a legjobban úgy tudok körbeírni, ha a tisztelt olvasót arra kérem, hogy képzelje el, hogyan néz ki az a világ, melyet éjszaka álmaiban látni szokott? Ha az ember alszik, elhagyja a testét, hogy a spirituális képességeit vyrð-ben újra feltölthesse. Az, hogy álmainkra felébredésünk pillanatában a leggyakrabban nem tudunk emlékezni annak köszönhető, hogy álmainkból a testünkhöz vezető visszaúton át kell kelnünk a Styx nevű folyón. Jóllehet, néhány álmunkra elég jól emlékszünk, mert ezt kell tennünk, hiszen ezen útmutatások számunkra egyenesen a vyrð-ből érkeznek, de a legtöbb álmunkra általában viszont nem emlékszünk.

Álmainkban az időn túl létezünk a csoda, titkok, meglepetések valamint felfoghatatlan események és érzések világában. Néhány álmunk csupán spirituális képességeink gyenge próbálkozásai arra, hogy haszontalan és értéktelen emlékektől megszabaduljunk (pl. jelenetek egy számítógépes játékból, mellyel az ember egész nap játszott, vagy éppen emlékképek olyasmiről, melyet az ember sokáig csinált életében). Ez egy olyasfajta „tértisztítás”, mellyel a tudatunk megpróbál hasznosabb és értékesebb emlékek számára helyet csinálni a „merevlemezen”, mellyel minden haszontalan és értéktelen emléket ki tud törölni. Más álmok jóval kaotikusabbak, melyek az elme olyan próbálkozásából vezethetőek le, amely azt a célt szolgálja, hogy a hasznosabb és értékesebb emlékeket, információkat feldolgozza és raktározza.

Az álmok utolsó fajtája, melyet itt megemlítenék az úgynevezett mitológiai tartalmú álmok. Ezek utasításokat tartalmaznak számunkra vyrð különféle erőitől, melyekre emlékszünk, sőt voltaképpen néhányat soha nem is felejtünk el. Ezek az álmok egyoldalú kommunikációt jelképeznek az Istenekkel, ahogy hozzánk álmainkban szólnak, s számunkra különböző (személyre szabott) életfeladatokat adnak. A mitológiai jellegű álom voltaképpen az egyetlen lehetőség a nem beavatottak számára arra, hogy jeleket kaphassanak onnan, amelyet (skandináv és angolszász) ősapáink æsir-nak, ésének, illetve egyszerűen csak Isteneknek hívtak.

Az beavatottak utazása a vyrð-be nagyon hasonlít egy álomhoz, hiszen ez egy olyan birodalomba való utazás, melyet mindnyájan alvás közben (és álmunkban) keresünk fel. Ami a beavatottak utazását megkülönbözteti az álmodó utazásától az az, hogy ő a Styx folyón visszafele jövet úgy át tud haladni, hogy nem felejt el semmit, illetve az a tény, hogy kapcsolatba tud lépni az ottani erőkkel. Az évenkénti Ragnarök idején a beavatottak a vyrð-be utaznak, s ott ez idő tájt legyőznek különféle pusztító erőket, gyakran egy állat képében, hogy ezzel biztosítsák a föld termékenységét és a család egészségét. Felvesznek egy maszkot (ahogyan ez a mai Norvégiában is történik a karácsonyi bükkfa tradíció ápolásának keretein belül) ahhoz, hogy vyrð szellemeit láthassák és, hogy részt vehessenek a nagy (éves) harcban, melyet mi Ragnarök néven ismerünk, mely minden év szilveszterekor megy végbe. Ők ekkor az Istenek és Istennők oldalán harcolnak egy világban, mely az időn túl létezik.

Ahhoz, hogy eljussanak vyrð-be, felhasználnak különféle mágikus szimbólumot, mint pl. a híres trójai falót, melyhez hasonlót egész Skandináviában (és Görögországban) találni lehet. A szimbólum közepén táncoltak egy lábon állva, mely Víðarrt jelképezte, mely fél láb (*vagy éppen kéz. Ugyanis a germán mitológiában Vidar Isten fél kezét adta a fenevad legyőzéséhez) Fenrir farkas megöléséhez használt. Ismeretes ezen táncoknak egy formája Írországból, melyet folyótáncként ismerünk, ami logikusan gondolkodva azért kapta ezt a nevet, mert a beavatottaknak vyrð-ből való visszaútjukon a Styx folyón táncolva kellett átjönniük, hogy ez által ne felejtsék el azt, amit ott láttak és hallottak.

A trójai faló a sírdombot jelképezi, (a felül egyértelműen látható bejárattal). Ez a vyrð bejárata, melyet Ásgarðr (és Trója) néven is ismerhetünk. Ez a holtak, elfek, Istenek világa, mely az időn túl létezik.

A probléma az időn kívüli létezéssel az, hogy ott nem létezik növekedés, gyarapodás, mert ez egy statikus világ. Ahhoz, hogy vyrð erőit bármilyen módon is megerősíthessék, az Isteneknek ezen erőket le kell küldeniük a mi világunkba (az idő világába), hogy ott fejlődhessen, s ezt követően egy megváltozott állapotban ismét visszajuttathassák a vyrð-be. Mi (*tehát az emberek*) pontosan olyan erők vagyunk, akik e világba lettek küldve, hogy ez által továbbfejlődhessünk. Ha ez az idő (*földi életünk*) véget ér, akkor halálunk után megváltozott állapotban térünk vissza a vyrð-be; akkor már teljesen mások vagyunk, mint földi életünk előtt voltunk.

Más szavakkal: az Istenek megteremtették a mi univerzumunkat, a fizikai világot, melyet az idő befolyásol, hogy a vyrð erőit ez által megváltoztassák, megtisztítsák, megerősítsék és továbbfejlesszék. A kicsiny láng, melyet mindnyájan születésünkkor megkapunk, egy hatalmas világító csillaggá fejlődhet, ha lapjainkkal helyes módon játszunk a Földön. Ha ez a kis láng soha nem létezne az idő birodalmában, akkor mindörökre csak egy láng maradna. Idő nélkül nem adódhat semmilyen fejlődés, s a fejlődés nélkül nem adódhatnak születések és pozitív változások sem.

Tudjuk, hogy az Istenek más Istenek gyermekei, ám soha nem hallunk gyenge Istenekről és Istennőkről, akik más Isteneket és Istennőket nemzettek volna. Az egyetlen születés, melyről tudunk az Sleipnir születése (a trójai faló), ám ahhoz, hogy ezt a lovat világra hozhassa, Lokinak el kellett hagynia Ásgarðr-ot, mivel természetszerűen egy időn túli világban semmit nem tudhatott létrehozni. Így, hát másképpen kellett ezt tennie az idő világában.

***

Nem tudjuk és nem is tudhatjuk, hogy milyen idős az univerzum, illetve, hogy mikor jöttek létre pontosan világunk erői, mivel ezek az időn túl álltak elő egykoron. Az idő világa az Istenek világa körül forog, mint ahogyan egy kerék küllői forognak saját tengelyük körül, ahol a múlt, jelen, jövő és az Istenek világa közötti távolság mindig ugyanakkora marad.

Lábjegyzetek:

1. A skandináv mitológiában két folyó van, melyeknek neve Þundr (önünneplés) és Ífing (bizonytalanság, kétely), melyeknek ugyanaz a célja, mint a Stynx folyónak a görög mitológiában.
2. Ha a fenti szimbólumot egy ókori sírdomb légi felvételére fektetjük, mint a 7000 éves Newgrang-ra, mely Írországban található, akkor pont úgy néz ki, mint a sírdomb belseje.

Varg "Greybeard" Vikernes
(2006. 03. 05.)

Pogányság: XVI. rész – A fehér Isten

Ismét közeleg húsvét ünnepe. Minden évben átéljük a napnak eme visszajövetelét, s jóllehet az ünnep vallási tartalma az idők során kissé megváltozott, mindennek ellenére e visszatérést vallásilag (az elmúlt időben egyre gyakrabban nem vallási alapon is) ünnepeljük az emberiség létrejötte óta. A napot kezdetben az ember egy szellemnek tartotta, csupán egy fénylő gömb alakú tárgynak hitték az égen, melyet a szél mozgat. Majd aztán jóval később e személytelen szellem átélt egy antropomorfizmust, s így jött létre a mi Napistenünk.

Az ókori embernek ciklikus világnézete volt. Ez szerint nem létezett kezdet és vég, csupán egy állandó ciklikus mozgás. A nap – legyen akár szellem, vagy istenség – minden reggel megszületett, élt napközben, majd minden este meghalt, illetőleg minden éjszaka a titokzatos alvilágban kellett vándorolnia, se ez folyamatosan ismétlődött. Az ókori ember – aki körülbelül ugyanolyan intelligens volt, mint mi, ám akkoriban még jóval tudatlanabb is – mindig attól félt, hogy a nap nem tér vissza éjszaka az alvilágból, így minden, amit tehetett az nem volt más, mint hogy bizonyossá tette magát arról, hogy a nap visszatér. Varázslókhoz ment, akik mindig különféle varázsigéket, dalokat, utánzásokat, verseket, illetve kőfaragványokat használtak fel a nap visszatérésének biztosítására. Ám, amint a nap elveszti erejét, ahogy nyugaton nyugodni tér, ugyanígy elveszíti erejét ősszel is, amikor a falevelek a tölgyfákról lehullnak. Tomboló szél és hideg eső uralta az eget, s az emberek élete ez időszakkal nehézre változott. Mi történik vajon, ha a nap egyszer soha nem fogja visszakapni az erejét? Akkor eljön a tél, s soha többé nem múlik el?

A nap erejét megtalálhatjuk a fában. A varázslók ugyanis azt hitték, hogy a nap ereje egy villámcsapáson keresztül került bele a fákba, s ők mindezt egy jó célra használhatták fel: nagy tüzet tudtak csinálni ez által, s ez a tűz a nap erejét utánozta, s az embereket fénnyel és meleggel látta el, ha szükségük volt rá. Ha a fák ősszel voltaképpen meghaltak (tehát lehullatták leveleiket), akkor a legnagyobb hatalmú varázslók felmásztak a tölgyfákra, s levágták az egyetlen egészséges, zöld, termékeny ágat, a fagyöngyöt. Azt hitték, hogy a tölgyfának/napnak minden ereje e kis növényben található, s, hogy éppen ezért volt a fagyöngy a napenergia koncentrált közvetítőjeként használható. Ez volt a kulcs a világ energiájához, s a varázsló mindenhatóvá vált általa: ő királya és Istene egyaránt volt a népének!

A varázslók uralkodtak egész Európában több ezer éven át, egészen a neolitikum, illetve a bronzkor végéig, majd amikor a varázslás helyét a vallás vette át, (vagy inkább azt kiegészítette) akkor a varázslókból papok váltak. Ha a varázsló kapucnival a fején a fagyöngyöt a tölgyfáról levágta, akkor az új (*választott, utána következő*) pap elátkozta őt, s bűnösnek titulálta a mélyen szeretett Belus, tehát a tölgyfa és napfény istensége elleni gyilkosság miatt. A tölgyfa Istene alapvetően sérthetetlen volt, kinek minden ereje a fagyöngybe volt rejtve. Az ő életereje e arany fagyöngyben találtatott, mely azonban varázslók által vétetett el. A papok mindenesetre azt hitték, hogy ez lehet az oka a tél elérkezésének. Belus így hát más szavakkal kifejezve kapucniba bújtatott varázslók által lett meggyilkolva!

Néhány évezreddel később a vikingkorban ez a történet átmódosult egy mítosszá a kapucnis istenséggel, Höðr-el („kapucni) kapcsolatban, aki az igaz és bűntelen Baldurt („erős és szép teremtés”) a fagyönggyel megölte. Természetesen a fagyöngyöt Lokitól („villám”) kapta, aki a fagyöngyöt és a nap erejét a tölgyfába rejtette. Ez a hatalommal bíró faág, Jörmungandr („boldogsággal átitatott tárgy”) és Bölþorn („romlott faág, romlott tövis”) a tölgyfa mellé a földre zuhannak, amikor Þórr („mennydörgés”) a kalapácsával fejbe csapja a gyilkost. (Az eredeti jelentése a szónak „kő”). Nos, hát így képzelték el ezt az egészet a varázslók a kapucnival kapcsolatban.

Mindig találhatunk ő benne megvilágosulást – hívjuk Baldernak, Belusnak, Fehér Istennek, a bűntelenség, tisztaság, megvilágosodás és titkok Istenében. A rúnák az ő nyelvére vannak faragva. Reméljétek, hát férfiak, hogy ő hozzátok szól. Reméljétek ti asszonyok, hogy ő megcsókol titeket. Belus fel fog ébreszteni titeket az évezredes álomból. A tövisfal, pedig ismét leomolhat.

Húsvét közeleg, s a varázslat még mindig létezik: szavakban, zenében és tiszta felfogásban.

                                                                                              Varg, a „gonosztevő” Vikernes

                                                                                                            (2010. 03. 11.)

Pogányság: XVII. rész – Varázslás és vallás az ősi Skandináviában

"Trolldom og Religion i Oldtidens Skandinavia" (Varázslás és vallás az ősi Skandináviában) című művemet 2007-ben fejeztem be, de beletelt még egy kis időbe, mire az angol fordítással is készen lettem. Így most végre publikálva lett – azonban csak angol nyelven.

A félreértések elkerülése végett röviden bemutatom a könyvet. A kiadó, bizonyos Plastichead azt írta a weboldalán, hogy ez a könyv nem csak a Black metal és Burzum rajongók érdeklődését válthatja ki, hanem azokét is, akik az északi mitológia és az európai történelem iránt érdeklődnek, illetve társadalomkritikusok számára is fontos lehet. Nem értem, hogy ő mit akar ezzel voltaképpen mondani, hiszen a könyv csakis olyanok számára lehet érdekes, akiket az északi mitológia és Európa ókori történelme érdekel. E könyv tökéletesen az, amit a címe ígér: egy könyv az ősi Skandinávia varázslatairól, vallásáról. Köze sincsen se a Burzumhoz, se a zenéhez, se a politikához és semmi egyéb máshoz sem. Aki nem érez vonzalmat a varázslás, vallás és az ősi Európa iránt az ne vegye meg ezt a könyvet. Ilyen egyszerű.

Akit azonban ezen témák érdekelnek, annak mindenképpen be kell szereznie e kötetet. Ebben a könyvben ki van elemezve ősapáink vallási rendszere, az antik naptár, a rúnák titkai is kitárulnak, s az összes ünnep is körbeírattatik. A könyv elolvasása segítséget nyújthat az ősi európai vallás praktikái, illetőleg a varázslás elsajátításához is, vagy csak egyszerűen segít még többet megtudni saját kultúránkról.

Ami különlegessége e könyvnek az az, hogy ez voltaképpen az első ilyen témával foglalkozó kötet. A benne leírtakat sehol máshol nem találhatjuk meg – ez már a puszta olvasás közben is észrevehető. Néhányan csodálkoznak, mi az ördögért gondolom, hogy e könyv olyan egyedi az ugyanebben a témában íródott más könyvekkel összehasonlítva, illetőleg mások azon is elcsodálkoznak, hogy vajon miért nem írt még soha senki ilyen tartalmú könyvet? Miért éppen csak én? Miért éppen ez a kifordult norvég szochiopata? Nos, a helyzet az, hogy mindez pont egy olyan ember által íródott meg, mint én, aki egy minden tisztelet nélküli konvenciókkal szemben álló, egészen más perspektívákat valló, s ennek tetejébe minden eddigitől eltérő megközelítési móddal rendelkezik.
Ha nem a helyes kérdéseket tesszük fel, akkor soha nem kapjuk meg a helyes válaszokat sem. A legtöbb író konvencionálisan gondolkodik, és így olyan dolgokat ismételgetnek, melyeket már más régen megállapított. Egyszerűen elfogadják az „örök igazságokat” és nem merik megkérdőjelezni azt, amit professzoraik mondtak nekik. Csak másolnak és ismételnek, így nem találnak ki semmi újat. Az én célom nem csak másolás és ismétlés. Ilyesmit még soha sem tettem és bizonyára pont ezért találtam olyan válaszokra, melyeket mások még nem fedeztek fel előttem.

Remélem, hogy halálom után úgy, mint e könyv írója ismert leszek. A zene számomra csupán egy menekülés saját világomba, de ez nem játszik voltaképpen itt semmilyen szerepet. Ez a könyv mindenképpen fontos európai kultúránkra nézve. Körülbelül 15 évet szántam az életemből tanulásra ahhoz, hogy megírhassam ezt a művet és remélem, hogy legalább néhányan majd értékelni fogják.

                                                                                                          Vargr í véum Vikarnes
                                                                                                 Bergen, 2011. augusztus 30.