Pogány hit és germán mitológia

    Pogány vallása a világ több népének is volt és van. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel ez egy természeti vallás. Az ősi civilizációknak és népeknek nem adatott meg más azon az anyaföldön kívül, amelyen éltek, csupán kötött, zárt népközösségeik. A régi ember hamar felismerte, hogy nem a Föld az, aki alánk van rendelve. Mi vagyunk alárendeltjei a Földnek. Hiszen, ha jobban végig gondoljuk, nekünk van szükségünk a Földre, nem neki ránk. Éppen ezért őseink szoros kapcsolatban álltak a számukra életet adó szülőfölddel és természettel. Mindez mellett ugyanilyen kapcsolatot ápoltak saját vérükkel. Környezetük és vérük tisztántartása így a pogány élet legfontosabb feladata volt. Pogány vallásúak voltak az amerikai indiánok, európai őseink, illetve a japánok is. Ahogy azt Géza Von Neményi írta az „Istenek, Mítoszok, Ünnepek” című német nyelven kiadott könyvében (Götter, Mythen, Jahresfeste): „Japán a legjobb példa egy olyan társadalomra, amely még a 21. században is pogányként él”. Bizonyára érdekes lenne belemerülni más pogány hitű civilizációk történetébe és vallásába is, én mégis a hozzánk legközelebb állóval foglalkoznék: az európai pogány múlt feltárásával.

    Ahhoz, hogy ezt az igazán egyértelmű és ősi vallást, illetve a hozzá tartozó igencsak bonyolult mitológiai rendszert megértsük, igazán mélyre kell ásnunk a történelemben. Ez azért szükséges, mert a pogányság, mint természeti vallás a történelem kezdete óta jelen volt minden nagyobb civilizáció kultúrájában, hiszen alapjában véve ez a vallás nem jelentett mást, mint a puszta anyaföldhöz és emberi vérünkhöz való tiszteletet.
 Ezek után könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a pogányságot egy földhözragadt vallásnak hívjuk. Azonban, ha megismerkedünk az európai pogány kultúrához elválaszthatatlanul kapcsolódó európai és északi mitológiával, akkor hamar rájövünk, hogy nagy hibát követtünk el. Hiszen az én (és sok más ember) véleménye szerint a germán mitológia a világ egyik legösszetettebb és legbonyolultabb mitológiai rendszere.
Amit a germán mitológiáról tudhatunk, hogy bizony több ezer (bizonyos források szerint több tízezer) éves. Ezt nem is bizonyíthatja jobban semmi, mint az, hogy a legősibb pogány szertartások és rítusok mindegyike erre a mitológiai alapra lett felállítva. Ezek közül megemlítendő a Dél-Angliában található Stonhenge, melynek keletkezését a mai napig homály fedi. Az ősi druida pogány papok azon a helyen végezték el ősi szertartásaikat, mindezzel hódolva és áldozva isteneik előtt.  A Skandináviában talált ősrégi rúnafeljegyzésekben megemlítetnek a germán istenségek nevei.
A germán mitológia ősiségét nem cáfolhatja meg az a tény, hogy e mítoszok összességét végül csak 1087 környékén, illetve 1223-ban foglalta össze két neves Izlandi író, Snorri Sturluson, illetve Samundur Sigfússon Inn Fródi. Az általuk lapra vetett hősi énekek, mitológiai történetek évszázadokkal, évezredekkel az ő születésük előtt keletkeztek.

A germán mitológiának voltaképpen nincs kezdete és nincs vége. Időtlenségből indul ki és az örökkévalósággal fejeződik be. Pogány őseink az időt nem lineálisnak, hanem ciklikusnak képzelték el. Ezt azt jelenti, hogy az időnek nincsen se kezdete, sem vége. Az idő mindig is volt és mindig is lesz. Az egész kozmosz, az egész univerzum ciklikusan mozog. Ahogy a nap is felkel és egész nap mindent betölt fénye, ám este nyugovóra tér és átveszi az uralmat a sötétség és az éjszaka. De ezzel nincs vége. A nap nem hal meg. Egy új nap kezdetén hajnalban ismét felkel. Ugyanígy a tél elvonulásával ismét újjáéled a természet, amikor ránk köszönt a tavasz. Hónapokon át élvezhetjük a nap fényét és melegét, de ősszel ismét eljön a halált hozó hideg és sötétség. A folyamatnak, azonban soha nem lesz vége. Ugyanez mondható el az emberi lélekről/szellemről is. A lélek voltaképpen nem születhetett meg (kivéve az istenek keze által), hanem mindig is volt és mindig is lesz. Ez a felfogás teljesen más megvilágításba helyezheti előttünk a halált. Az északi népek nem úgy tekintettek a halálra, mint tragédiára, mely mindennek véget vet. A szellemünk halhatatlansága miatt a halál, csupán egy válaszvonalat jelent jelenlegi és következő életünk között. Az emberi életnek az a célja, hogy önmagunkat tovább fejlesszük és végül minél több isteni tulajdonságot sajátítsunk el alkotóinktól. Ehhez természetesen nem elég egyetlen élet. Ezért kell az embernek folyton folyvást újjászületnie egészen addig, amíg el nem éri a tökéletességet és egyé nem válik teremtői energiájával, az istenekkel. Ezt jelenti a ciklikusság. Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de az európai pogány vallásnak ezen egyik momentuma azt szándékozik kijelenteni, hogy a reinkarnáció eszménye nem kifejezetten ázsiai eredetű, mert európai őseink számára is már ősidők óta ismert volt. 

Ezek után rátérhetünk, hogy mit is jelent maga a pogány szó, illetve, hogy miért hívjuk pogánynak ezeket az embereket, népeket? A pogány kifejezés a latin „paganus” szóból ered, mely „falulakót” jelent. Ez a kifejezés is arra utal, hogy a pogányság, elszigetelt népközösségek szűk köreiben gyakorlott vallás volt. Ezt Varg Vikernes is említi a „Pogányság” című könyvében, hogy a pogány vallás nem a tömegek és nagyvárosok, központok vallása volt. Az a vallás, mely nagy néptömegek előtt és központokban jelent meg elsőként az a kereszténység volt. A kereszténység volt a „tömegek” vallása, hiszen a keresztény hittérítők pofon egyszerű dogmákat és parancsolatokat kiáltoztak az értetlen néptömegek között. „Fogadd el Jézust megváltódnak és üdvözülsz!” Ilyen egyszerű volt az üzenet. Ezt mindenki könnyen megérthette anélkül, hogy az akkor még sokak számára nyelvileg és tartalmilag is érthetetlen Biblia szövegébe egyetlen pillantást sem kellett vetnie senkinek. A pogányság ezzel szemben sokkal bonyolultabb és szigorúbb rendszerbe foglalt vallási gyakorlatokat, beavatási szertartásokat, szín és sportjátékokat tárt nézői elé. A paganussal, mint falulakó kifejezéssel a keresztények illették a pogányokat, hiszen a városban élő tömegek könnyű megtérítése után jóval nagyobb nehézséget jelentett számukra a kisebb közösségekben élő falusi, megrögzött hitű emberek kereszténnyé tétele.  Hosszú harc, kínzások és gyilkosságok után végül, látszólag sikerült a vidéken élő európai lakosság megtérítése is. Varg Vikernes „Pogányság” című művében említést tesz róla, hogy Skandinávia volt Európának az a része, mely a legtovább küzdött a kereszténység hódításával szemben, mintegy 250 éven keresztül az után, hogy Európa más részei már rég kereszténnyé váltak! Ezt követően a 11-12. századra egész Európa (beleértve ekkorra már Skandináviát is) „megtért”, de csak látszólag. Az ősi hiedelmek, tradíciók, szokások évszázadokon át ott éltek a néphitben. Ezt nem tudta legyőzni a kereszténység, sőt végül magának a Pápának is térdre kellett ereszkednie a pogány kultúra előtt, hiszen belátta, hogy az európaiak továbbra is ünneplik legnagyobb ünnepeiket, mint a húsvét, karácsony stb. Ezért lassacskán minden egyes nagyobb pogány ünnepet módszeresen kereszténnyé tettek. Így lett halloweenból mindenszentek, yule ünnepéből karácsony, Balder isten feltámadásának ünnepéből Krisztus feltámadása a húsvét árnyékában stb. A keresztények hazugsághadjárata nagyon hatásos volt az elmúlt 2000 évben. Ezt az bizonyítja, hogy a legtöbb embernek fogalma nincsen arról, hogy miről is szólnak valójában legnagyobb ünnepeink. Véleményem szerint ez nagy probléma. Ám hiába próbálják meg a keresztények elhitetni velünk ezeket a hazugságokat. Nekünk fel kell ébrednünk és be kell látnunk, hogy a kereszténység csupán megtörte és ellopta a mi saját kultúránkat. Soha nem fogjuk tudni igazán átélni és megérteni ünnepeinket, ha azokat egy hamis, idegen vallás köntösébe bújtatva próbáljuk ünnepelni.
Ezen kívül nem csak legfontosabb ünnepeink származnak a pogány időkből, hanem a 7 napból álló hét, illetve a napok elnevezései, stb. Saját pogány kultúránk több örökséget hagyott ránk, mint azt gondolnánk, de ezt nem vehetjük észre mindaddig, amíg ezt az egészet egy hamis valláson át próbáljuk nézni és megérteni. Nos, hát ennyit a pogány szó jelentéséről, illetve ránk hagyott örökségéről. Most mélyedjünk tán bele a vallás rendszerébe.
A pogányok vallása politeista, tehát több istenhitű. A mitológia számos istencsaládot és még több istent jelöl meg. Ez mellett számtalan más lény is feltűnik az Edda lapjain, mint pl: óriások, törpék, szörnyek.  A legősibb és legtiszteletreméltóbb isten mégis Odin (Wotan), akit az istenek, illetve „Mindenek Atyjának” is hívnak. Ő mellette még számos istenről tudunk az Eddából. Ezek az istenek mind valamilyen pozitív tulajdonságot testesítenek meg, mint pl: hűség, szeretet, anyai szeretet, becsület. A germán mitológia istenei szolgáltatják számunkra a pozitív erőket, amelyeket követnünk kell életünk során, mivel mi az ő teremtményeik vagyunk a pogány szent írás szerint. Ezzel szembe helyezkednek el az óriások, negatív tulajdonságaikkal, melyek az emberekben rejlő gonosz ösztönökre és megnyilatkozásokra utalnak.
Ahogy sok istenről, ugyanúgy sok „isteni helyről” is tudhatunk. A világ legalján helyezkedik el Hel, az alvilág, mely a keresztény pokollal ellentétben egyáltalán nem negatív tartalmú hely. Ez csupán az elhunytak lelkeinek otthont adó másvilág. Az ún. Midgard az emberek által lakott középfölde, tehát maga a Föld. Felettünk helyezkedik el Asgard, az istenek lakóhelye, illetve ettől nem messze az óriások lakhelye. Ezen felül sok más helyről is tudomásunk van az Eddának köszönhetően, ám ezek kielemzésébe itt nem kezdenék bele. A pogány szent írás ezt sokkal részletesebben kifejti.

Amint már feljebb egy másik bekezdésben említettem, az élet célja a fejlődés. Az, hogy életről életre istenibbé váljunk. Dióhéjban kimerítve a pogányság egy olyan vallás, mely emberemlékezet óta velünk van, mert ezt a vallást adták a minket létrehozó istenek a kezünkbe, hogy ezt elsajátítva, úgymond ezen keresztül tanuljuk el a minket megteremtő istenség titkait és emeltessünk fel az istenek közé. Ez a folyamat a feljegyzések szerint aktívan folyt Európában a kereszténység bevezetése előtti évezredekben, ám az új hit megérkezésével ez a folyamat sajnos meghanyatlott, sőt mára oda jutottunk el, hogy már szinte teljesen ködbe veszett. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy ma nagyon kevés ember van, aki e hit szerint él. A másik, pedig az, hogy voltaképpen nagyon nehéz is ez szerint élni, mert mi, az ún. modern pogányok már csak tapogatózhatunk a múlt ránk hagyott emléktöredékeiben. Nagyon sok fontos információ és tudás veszett oda az évszázadok ködtengerében. Ennek ellenére én hiszek abban, hogy a közeljövőben nagy változás fogja megrázni a Földet, mely lehetővé fogja tenni azt, hogy ismét a múlt útjára léphessünk, s ez által a pogány vallás feltámadhasson és felvirágozhasson.
 

    Egy könyv ajánlásával zárnám a leírtakat. Van egy könyv, mely a lehető legvalóságosabban foglalja össze őseink hitrendszerét a legkisebb részletektől kezdve egészen a varázslás bemutatásáig. Ez a könyv Varg Vikernes „Varázslás És Vallás Az Ókori Skandináviában” (Sorcery And Religion In Ancient Scandinavia) című műve. Sajnos a könyv csak angol nyelven jelent meg, de én nagyon bízom benne, hogy a jövőben lefordításra kerül több nyelvre is. Aki, tehát teljes, kimerítő képet szeretne kapni az ősi kultúránkról, annak az Edda mellett mindenképpen ajánlom Vargnak az imént említett művét.

Kiss Ákos 2012-12-10

Felhasznált irodalom:
Varg Vikernes: Pogányság
Géza Von Neményi: Die Wurzeln Von Weihnacht und Ostern, Götter, Mythen, Jahresfeste
Bernáth István: Skandináv Mitológia